Lipicai
Marmagassága: 152-162 cm
A lipicai fajtának nagy kosfeje van, de nem burkolt. Szemei nagyok, élénkek. Feje alacsony tűzésű. Nyaka izmos, magas illesztésű. Háta hosszú, széles, jól izmolt. Ágyéka hosszú, széles, jól izmolt, erős, jól kötött. Fara széles, igen jól izmolt alma vagy dinnye far. Irányultsága vízszintes. Igás, hintós jellegéből adódóan szügye rendkívül széles, feltűnően jól izmolt. Mellkasa inkább dongás, mint mély, lapockája meredek. Fel és alkarja gazdagon izmolt. Ízületei, inai szárazak, szikárak, csontjai tiszták. Hátulsó lábai gyakran kardosak, elől-hátul előfordul a puha csüd. Küllemi jellegéből adódóan mozgása akciós. Általában szürke. Kisebb gyakorisággal előfordul a fekete, sőt a pej lipicai is.
A fajta eredete 800-ra nyúlik vissza, mikor Hispánia megszállására Gibraltárnál partra szálló mórok berber lovai spanyol földre léptek. A berber lovakat római eredetű, majd kora középkorban is kedvelt harci lovakkal keresztezték.
1580. május 19-én, a Habsburg világbirodalom aranykorában döntött úgy I. Ferdinánd fia, II. Károly, hogy felállít egy hercegi ménest Lipicán, a Trieszthez közeli karszton elterülő kis faluban. A cél egy olyan fajta kitenyésztése volt, amely nemcsak nagyszerű tulajdonságaival, hanem pompás megjelenésével is méltón képviseli a világ akkori legnagyobb birodalmának nagyságát.
Haflingi
Marmagassága: 140-148 cm
Elegáns, harmonikus kisló. Feje nemes, száraz, a ló nagyságával arányos. Szeme nagy, kifejezésteljes és előre irányuló. Orrlyukai tágak. Nyaka középhosszú, a fej felé haladva elvékonyuló. A hát középhosszú, jól izmolt, a mozgás lendületét kell követnie. A fajta kifejlett kori méreteit 6 éves korban éri el. Színe a világos sárgától a szénasárgáig terjed.
Dél-Tirol alpesi farmjairól származik. A terület őshonos, kistermetű lovai képezték a fajta alapját, amelyek a tiroli paraszt hegyi málhás lovaként végezték mindennapi munkájukat. A törököktől zsákmányolt arab lovak is részt vettek a fajta kialakulásában. Tudatos tenyésztése az 1800-as évek utolsó negyedében indult el Dél-Tirolban. 1976-tól alakult meg a Haflingi Lovat Tenyésztők Világszövetsége. A fajta legjelentősebb tenyésztő szervezete a Haflingi Lovat Tenyésztők Szövetsége. Székhelye a Tirolban fekvő Ebbs.
A vele való bánásmód nem igényel nagyfokú szakképzettséget. A világ szinte minden országában való elterjedtségét annak köszönheti a fajta, hogy közkedvelt szabadidő lóvá vált. Jellemző rá a kisebb mértékű akciós mozgás. Különösen vágta jármódban várják el tőle az egyidejűleg felfelé és előrefelé irányuló lábelőrevitelt. A fajta további fontos értékmérő tulajdonsága a kiegyensúlyozottság, a hosszú élettartam és a termékenység. Könnyen honosodik, jó hústartó, fáradhatatlan és ellenállóképes.
Andalúz
Marmagassága: 157-160 cm
Nemes megjelenésű, nem mondható gyors lónak, de ennek ellenére szeret menni. Feje nemes, kissé kosfej jellegű. A sörénye hullámos, dús, hosszú. Jellemző rá az erős csánk, a szabályos paták, a kiváló csontozat, a rövid, izmos, rövid nyak és a széles, erős válltájék és lapocka. Középnagy termetű ló. Szemei mandulaformájuk, homloka széles és lapos, fara lejtős. Hátaslónak hasznosítják, mivel gyorsan tanul és megbízható. Az egész világon kedvelt lófajta.
Egyes feltételezések szerint a történelem első hátaslovai a spanyol lovak voltak. Az ibériai barlangfestmények tanúsága szerint az mindenesetre biztosan megállapítható, hogy i.e. 5000-ben már lovagolták.
Az andalúz egyik őse a Sorraia-póni, ez a vadlótól és tarpántól származó szívós fajta, amely nem csak Hispániában, hanem szerte a Római Birodalomban kedvelt harci ló volt. A mór hódítás alatt, a berber lovakkal való keresztezéssel alakult ki a mai formája.. Az andalúz ló a középkorban is első számú csatalónak számított, a spanyol konkvisztádorok éppúgy használták, mint az angol királyok.
Azonban a XVIII. században csökkent a népszerűsége, kecsesebb fajták kerültek előtérbe. Egy éhínséget követő járvány majdnem megsemmisítette a maradék állományt is. Szerencsére a spanyol hegyek között fekvő Karthauzi Kolostorban folytatták a tenyésztését. A XIX. században a ritkaságára való tekintettel a spanyolok tiltották az exportját, a 100 éves tilalom 1960-ig tartott, azóta újra kezd elterjedni a világban.
A Paso
|
Fajtanévjegy
Hazája: Peru
Marmagasság: 143-152 cm
Súlya:
Színe: főként pej és sárga, de a tarkát kivéve bármilyen szín megjelenhet
Természete: barátságos
|
|
Általános leírás
Táncoló lónak is nevezik. Mozgására jellemzőek a magasra emelt mellső lábak. A fajtának veleszületett képessége a három alapjármód mellett a paso. Ennek során lábait a poroszkálás lábsorrendjében emeli, (azonos oldali lábak egyszerre emelkednek el a talajtól) de hátsó lábaival mélyen maga alá lép, a mellsőket pedig magasra emeli. Ez a lovas számára kényelmes, a nézők felé látványos és a ló is elég sokáig tudja ezt a jármódját tartani. A ló maga rendkívül megnyerő küllemű. Feje kicsi, egyenes profilú. Nyaka erős, magasan illesztett, fara széles, kerek. Lábai szabályos állásúak, patái kemények. Biztos lépésű kitartó fajta, éppen ezért különösen hegyes terepen kedvelik.
|
|
Története
Származása spanyol eredetű lovakra vezethető vissza, melyek a XVI. században spanyol hódítók közvetítésével kerültek Dél-Amerikába. Tenyésztését különleges jármódjának megőrzése vezérelte, melyet 1534-től kezdtek tudatosan megőrizni. |
|
|
A fajta használata
Különleges jármódja miatt a show műsorokban biztos helye van, de ugyanúgy társat találnak benne a hobbi-, túra- és távlovasok is. |
|
Erőteljes póni, mely jellegét tekintve hidegvérű. Az I-II. századra tehető az eredete. Angliából származik. Sok közös vonása van a Fell pónival. Egyes lexikonok, honlapok a Fell és a Dales pónit egynek veszik, egynek elemzik, pont a nagy hasonlóságok végett. Nem csak kinézetre hasonlít ez a két fajta, hanem mindkét fajta ugyanarról a helyről származik. Megkülönböztetni mégis meg lehet őket. A Dales póni testesebb és magasabb, mint a Fell póni.
Tenyésztési célja tulajdonképpen egy igás, illetve egy málhás póni kitenyésztése, mely nagy segítséget jelentett a bányáknál, illetve a mezőgazdaságban tudták hasznukat venni. A fajta a Fríz lóból alakult ki, mely a megjelenést örökítette, a színt és a mozgást. Ezen kívül került a fajtába Clydesdale és Welsh Cob.
Mára a fajta kiváló fogatló, hátas- és igásló. Fogatban egyébként nagyon jól mutat a megjelenése végett. Nyugodt és biztos járású. A fej finom, a lapocka erős, az igás jelleg megmutatkozik rajta, a lábak rövidek, de erősek, a bokaszőrök selymesek, a paták rendkívül jó minőségűek. A far izmos.
Legfőbb színe a fekete. Marmagassága 150 cm körüli.
|
|
|
Norvégiából származik, és a XIX. századból ered. A fajtát könnyű igáslónak használják.
A fajta tenyésztésének célja tulajdnoképpen egy olyan ló létrehozása, amely megfelel a mezőgazdasági munkákra. Kialakulását három fajtának köszönheti. Az egyik a Döle ügető. A másik fő kialakító az Erdei ló mely az alakot örökítette, és az Angol telivér melytől főként a sebességet örökölte. A Döle-ről tudni kell, hogy ügetésben igen gyors tud lenni. A Döle ügető fajtának ez egy "testvérága", ha lehet így mondani, ugyanis a Döle-t "finomítva" egy könnyebb, Döle ügetőt lehet kapni, amelyeket még az ügetőversenyeken is el lehet indítani. Tenyésztési központját a fajtának 1962-ben indították.
Gyors és kemény. A fej nemigazán mutat telivéres jelleget. Annál kicsit durvább. A nyak és a hát hosszú, a far erőteljes, a csánkok erősek. A lábakon bokaszőr található de némelyik egyednél csak kevés.
Marmagassága 150-160 cm, színe a fekete és a sötétpej.
|
A pinto egy foltos ló, amit nem szabad összetéveszteni a paint horse-szal. Ez utóbbi ugyanis egy foltos quarter (negyedmérföldes) ló.
A paint horse (ejtsd.: péjnt horsz) zömök ló, erős és izmos hátsó résszel, rövid háttal és széles szüggyel. A lábai szárazak, a lábszára rövid. A nyaka hosszú, feje kifejező és elegáns, rövid és széles. Járása alacsony. Az ügetése gyakran rövid, de ezt ellensúlyozza széles és szabályos vágtája, amiben hihetlenül gyors.
Marmagasság: 148-160cm
Szín: a legtöbb paint horse tarka. Három típust ismerünk: overo, tovero és tobiano.
|